Barion Pixel

iOS 16.1 és ami benne van

Cikk olvasási ideje: 10 perc

Mikor érkezik?

A hivatalos frissítés október 24.-én érkezik.
Néhány nappal ezelőtt az új iPadek bemutatásával az Apple bejelentette, hogy október 24-én, hétfőn végre kiadja a késleltetett iPadOS 16-ot. Akkor a korábbi pletykák alapján arra tippeltünk, hogy az iOS 16.1-et ugyanekkor kiadják, és ma az Apple megerősítette ezt.
Az iOS 16.1 október 24-én érkezik, és most feltételezzük, hogy igazak lehetnek azok a pletykák, amelyek szerint az iPadOS kiadás 16.1-es címkéje is lesz. Érdemes lenne a cégnek újra szinkronizálnia mobil operációs rendszereinek verziószámait.

 

 

Aktív záróképernyő

A harmadik féltől származó alkalmazások számára is elérhető az élő megjelenítés, amelyek lehetővé teszik, hogy a lezárt képernyőn vagy a dinamikus szigeten megjelenjenek az értesítések. A frissítést követően lehetőséged lesz testre szabni a záróképernyőn megjelenő alkalmazások információit. Hosszan rányomva a záróképernyőre fel kínálja a rendszer, hogy a zárót vagy a főképernyőt kívánjuk szerkeszteni. Váljuk be ez egy kicsit logikusabb.

Végre megjeleníthető lesz a %.

A régebbi készülékekre is érkezik valami újdonság, mégpedig a frissítés után a Xr és 11, 12 mini, valamint a 13 mini-nél is lehetőséged lesz beállítani, hogy az akkumulátor mellett megjelenjen annak töltöttsége százalékban. Elérése a Beállítások->Akkumulátor->Akku százalék úton lehetséges.

iCloud osztott képek

Ezenkívül az iOS 16.1 támogatja az iCloud Shared Photo Library-t, így öt másik személlyel oszthatsz meg fényképeket, akik hozzáadhatják, szerkeszthetik és eltávolíthatják azokat az iCloud-ból. Sőt ezen felül kép készítésekor be is állíthatod, hogy egyből a megosztott mappába kerüljön a kép egyből.

Clean Energy Charging

Bekerült egy új funkció is az akkumulátor menü pontba. Az Apple lehetővé teszi, hogy bizonyos régiókban, a készülék képes olyankor tölteni, ha az energia mixben több a zöld energia. Ezzel csökkentve az ökológiai lábnyomot és pártolni a megújuló energiákat. Sajnos kis hazánkban nem elérhető. Ha elérhető lenne akkor a Beállítások->Akkumulátor->Akku állapot- töltés menü pont alatt érnénk el.

Screenshot

Apróbb finomítást kapott a képernyő kép készítése is, ideáig, ha képet készítettünk ilyen módon, alul jelent meg a szerkesztési menü. A frissítés után, azonban ez jobb felül fog megjelenni.

De mi is az a Matter?

A frissítést követően lehetőségünk lesz Matter kiegészítőket a rendszerhez adni. A Matter gyakorlatilag egy Google, Amazon, Apple és sok más okos otthonhoz eszközöket gyártó által létrehozott közös protokoll, ami arra hivatott, hogy az eszközök kezelését megkönnyítse. Hiszen az inkompatibilitástól jelenleg sok nehézsége van a felhasználóknak. Továbbá a különböző okos otthon rendszereket hivatott közös nevezőre hozni pl: Amazon Alexa vagy Google smart home. Ez az opció még annyira új, hogy fordítás sem készült hozzá még.

Törölhető Tárca

Eddig, ha eltávolítani szerettük volna a tárca alkalmazást maximum a Fő képernyőről tudtuk megtenni. Most azonban lehetőségünk nyílik véglegesen törölni, immár a rendszer nem szab gátat ennek.

Apple mint Bank

Végül az Apple Card felhasználók lehetőséget kapnak arra, hogy „nagy hozamú” megtakarítási számlát nyissanak, és a pénzvisszafizetésük automatikusan erre kerüljön. (bizonyos régiókban)

Live Activity

Ezentúl az élő eseményeket zárolt képernyőn is nyomon tudjuk követni. Ezt kétféle képen tehetjük meg. Egyik lehetőség a FaceID és azon belül a jelkód, majd az élő tevékenységek bekapcsolása. Második lehetőség a beállítások azon belül a tv és a sportesemény menü pontot bekapcsolva. Innentől kezdve már is nyomon követhetjük a meccs állását zárt képernyőnél.

Fitnes plus

Az iOS 16.1 rendszerrel iPhone-odról akkor is előfizethetsz és használhatod az Apple Fitness+ szolgáltatásra, ha nem rendelkezel Apple Watch-val. A Fitness+ teljes mértékben integrálva lesz a következő Fitness alkalmazással, amely 21 országban érhető el: Ausztrália, Ausztria, Brazília, Kanada, Kolumbia, Franciaország, Németország, Indonézia, Írország, Olaszország, Malajzia, Mexikó, Új-Zéland, Portugália, Oroszország, Szaúd-Arábia, Spanyolország, Svájc, az Egyesült Arab Emírségek, az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok.

Könyv finomhangolás

A könyv appot is frissítik, olvasásnál pár másodperc után eltűnik a kijelző aljáról a menü pontok és zavartalanul élvezheted a teljes kijelzős könyv élményt és lapozást. Majd, ha újra megérinted azt, előugranak. Ez inkább egy kényelmi finomítás.

Technikai Részletek:

Frissítés mérete: 5,28 Gb (a béte alatt)

Kompatibilitás:

  • iPad 16.1 C
  • macOS 13 Venture RC
  • watchOS 9.1 RC
  • tvOS 16.1 RC
  • HomePod OS 16.1 RC
  • iOS 15.7.1 RC

Tokot keresel a kedvenc Almás telefonodra akkor: